Virtuális séta

Irodai nyitvatartás: Hétfő-Péntek: 9:00-13:00

Telefon: 92/599-230 | E-mail:

Évközi 12. vasárnap 2017. június 25.

          Évközi 12. vasárnap van. Ma du. 4 órakor mutatja be a Nagytemplomban első szentmiséjét Kaszás Csaba újmisésünk. Plébániánk e szép ünnepére szeretettel hívjuk a testvéreket.             

Kedd:          Szent László király ünnepe.

Szerda:      Szent Iréneusz püspök, vértanú emléknapja.

Csütörtök: Szent Péter és szent Pál apostolok főünnepe.

Péntek:        A római egyház első vértanúinak emlékezete.                 

        Az elmúlt vasárnapi úrnapi körmenet elmaradása közös döntés volt. Minden készen állt a megtartására, de az erős, sőt viharos szél nehézzé tette volna a körmenet megtartását, főleg amiatt, hogy az úrnapi sátrakat feldöntötte volna a szél, és így méltatlan körülmények között hordoztuk volna az Oltáriszentséget.

        Csütörtökön, szent Péter és szent Pál apostolok főünnepén a Nagytemplomban a szentmisék reggel ½ 7, ½ 8 és este 7 órakor kezdődnek.

         A héten lesz elsőszombat. A Szűzanya Szeplőtelen Szíve elsőszombati ájtatossága este ¼ 7-kor rózsafüzér imával kezdődik, 7-kor szentmise, a szentmise után szentóra.  

         Jövő vasárnap évközi 13. vasárnap lesz. Jövő vasárnap a Zalabesenyői Öreghegyi búcsúi szentmise 11 órakor kezdődik a hegyi kápolnánál.

Jövő vasárnap a Szentatya szándékára „Péter-fillér” gyűjtés lesz.Adományainkkal hozzájárulunk a világegyház apostoli munkájához, és kifejezzük lelki egységünket a világ különböző tájaikon élő keresztény testvéreinkkel. Szeretettel kérjük a testvérek támogatását.

Zárdában hirdetni: A Mindszenty iskola felújítása miatt a szentmisékre a Zárda utca felől lehet jönni. Köszönjük a testvérek megértését.