Mindszenty József

(Csehimindszent, 1892. március 29. - Bécs, 1975. május 6.)
bíboros, esztergomi érsek

Mindszenty JózsefEredeti neve Pehm volt, amelyet 1942-ben változtatott Mindszentyre. Földműves családból származott. A középiskolát és a teológiát Szombathelyen végezte. 1915-ben szentelték pappá. Felsőpatyra került káplánnak, majd 1917. január 26-tól a zalaegerszegi főgimnáziumban hittanár. A Tanácsköztársaság idején internálták. 1919. október 1-től vette át a zalaegerszegi Mária Magdolna plébánia vezetését. 1944 márciusáig működött Zalaegerszegen.

Meghatározó egyénisége volt a város közéletének. Ferences kolostort és templomot épített, Notre Dame apácarend anyaházat, papi otthont, plébániákat, elemi és polgári iskolát és tanítóképzőt hozott létre. Restauráltatta a nagytemplomot, bővítette a kultúrházat, szeretetházat létesített. Közbenjárásával Göcsejben 11 templom, 7 kápolna, 14 plébánialakás épült, s 18 lelkészség létesült. Azt hirdette, hogy a nemzetet a keresztény és szociális eszmék gyakorlati megvalósítása emelheti fel. Közben 1921-től kerületi esperes, 1924-től címzetes pornói apát, 1927-től püspöki biztos lett. Újságot szerkesztett, könyveket írt. 1944 márciusában 27 évi zalaegerszegi tevékenység után hagyta el a várost.

Mindszenty József SzoborSerédi Jusztinián veszprémi püspökké szentelte. Még ez évben több dunántúli főpásztor nevében memorandumot nyújtott be a nyilas kormányzathoz, amelyben kérték, hogy a Dunántúlt ne tegyék harcok színterévé. Ezért 1944. november 27-én 26 papjával együtt letartóztatták és bebörtönözték. Sopronkőhidára került, ahonnan a háború végén szabadult. 1945. október 2-án XII. Pius pápa esztergomi érsekké nevezte ki, majd 1946-ban bíborosi rangra emelte. 1948. december 26-ig gyakorolhatta hivatását, ekkor a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény vádjával letartóztatták. Életfogytiglani fegyházra ítélték, majd Felsőpetényben volt házi őrizetben.

http://www.youtube.com/embed/pn0ARmOjURA 

Teljes film megtekintése Pap és Színész. Mindszenty József, a püspök - Jávor Pál, a színész. Közös sors 1944-ben, a sopronkőhidai fegyházban. Pozsgai Zsolt filmje.

Az 1956-os forradalom kiszabadította, de november 4-én az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségére kényszerült menekülni. 1971. szeptember 28-áig tartózkodott a nagykövetségen. Ekkor hagyta el Magyarországot, s Bécsben telepedett le. 1974-ben hivatalosan is felmentették az egyházmegye kormányzása alól. Bécsben hunyt el, Máriazellben temették el. Végakaratának megfelelően hamvait 1991. március 4-én hozták haza, s helyezték el az esztergomi bazilika kriptájában.

Zalaegerszegen emlékszobor, és a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium őrzi emlékét.

http://www.youtube.com/embed/QXW5gntNZu8 

Másféléves felsôpatyi káplánkodás után Zalaegerszegre került, ahol 25 esztendôn át végzett igen tevékeny és nagyon eredményes lelkipásztori munkát.

    Rövid gimnáziumi hittanárság után a megyeszékhely plébánosa, és mint ilyen, néhány év után, egyúttal az egerszegi kerület esperese és Nyugat-Zala püspöki biztosa is lett.

     Mindszenty József bíborosBuzgó és sikeres apostolkodása elismeréseként megyésfôpásztora a címzetes apáti, a pápa pedig a prelátusi címet adományozta neki.

    A kezdetben Pehm, késôbb Mindszenty néven működô és a címadomyányozás után hívei által ,,Apátúr'' -ként tisztelt városplébánost a legrövidebben és a legtalálóbban úgy lehetne jellemezni, hogy a híveinek nemcsak lelki és kulturális igényeit és felemelését kielégíteni és szolgálni akaró, hanem azoknak szociális, gazdasági és politikai érdekeiért is síkraszálló magyar papi típusnak ô volt az utolsó -- és talán legnagyobb -- megszemélyesítôje.

Már magában az is csodálatot érdemel, amit a szorosan vett egyházi és kulturális területen alkotott.

    A 16000 lakosú, túlnyomó többségében katolikus hitű várost és még öt környékbeli falusi leányegyházat magában foglaló egyházközségben tökéletesen kiépítette a házapostolok hálózatát, amelyen keresztül állandó kapcsolatban volt minden hívével. A lelkészkedô papok számát fokozatosan az elôzônek a háromszorosára emelte és azoknak is kötelességévé tette, hogy rendszeresen látogassák a családokat. Ezt annyira fontosnak tartotta, hogy aránylag rövid idô alatt ô maga is minden hívét meglátogatta. Ezeknek a személyes találkozásoknak -- és bámulatos emlékezôtehetségének -- volt köszönhetô, hogy a plébánia minden lakóját, még a másvallásúakat is, névszerint ismerte.

A város Olá-nak nevezett munkásnegyedében letelepítette a ferenceseket és számukra, illetôleg a környék hívei számára, zárdát és templomot épített.

    A hitbuzgalmi és társadalmi egyesületek egész sorát hívta életre úgy, hogy mindenki megtalálhatta a korának, foglalkozásának és műveltségi fokának megfelelô szervezetet. Megnagyobbította és korszerűsítette a plébániai kultúrházat, hogy abban minden egyesület és szervezet otthont és összejöveteli lehetôséget találhasson.

    Népmissziókkal, lelkigyakorlatokkal és neves elôadók bekapcsolásával tartott hittudományi elôadássorozatokkal hamarosan elérte, hogy nemcsak az asszonyok és a gyerekek, hanem a parasztgazdák, munkások, iparosok, tisztviselôk és a szabadfoglalkozású értelmiségiek is rendszeresen látogatták a katedrálisnak is beillô plébániatemplom istentiszteleteit.

Kulturális téren legnagyobb teljesítménye a Notre Dame nôvérek vezetésére bízott, saját nagy és szép templommal rendelkezô ,,iskolaváros'' volt. De sok templomot és iskolát épített, vagy renovált, a leányegyházakban és a püspöki biztossága alá tartozó nyugat-zalai falvakban is. A hívek -- írja -- mindenütt bôkezűen segítették.

    Arról nem beszél, hogy a legnagyobb ösztönzô erô az ô egyéni példaadása volt. Hívei tudták, hogy az ,,Apátúr'', aki jó gazda is volt, plébániai javadalmának legnagyobb részét egyházi célok támogatására fordította.

    A középmagas, szikár és komolyarcú ,,Apátúr'' kevésbeszédű és tekintélytartó ember volt, aki csak ritkán és szűkebb körben mutatta meg, hogy milyen gazdag anektoda-, különösen történelmi anekdotakinccsel rendelkezik, és hogy milyen szellemes, tréfás, incselkedô társalkodó tud lenni.

A hívei mégis szerették, mert tudták, hogy aranyszíve van és hogy nemcsak a lelki problémáikkal, hanem minden ügyes-bajos dolgukkal is hozzáfordulhatnak.

    Megszervezte a város szegénygondozását, a kórház-, fogház- és vasúti missziót, szociális otthont épített a szegénysorsú öregeknek és évrôl-évre, jómódú hívei segítségével, 34 szegény vidéki középiskolás diáknak biztosított ingyenes lakást és ellátást.

    Az érzelmeit takargató kemény férfi nemcsak a Szűzanya és saját édesanyja iránt viseltetett egészen megható, gyöngéd szeretettel, hanem általában minden anya iránt is. ,,Karácsony estéjén -- írja egyik volt káplánja -- jólismert kocsija végigjárta a várost, nehéz csomagokat rakott le minden házban, ahol szegény, elhagyatott édesanya lakott. Aztán az éjféli miséig sorjában végiglátogatta ôket, elbeszélgetett velük, hogy legalább a szentestén ne legyenek olyan árvák.''

Ugyanez a munkatársa tudósít bennünket arról is, hogy a harmincas évek elején, ,,amikor annyi magyar paraszti kisudvar fölött megpergették a dobot: árvereztek a bankok, akkor a zalaegerszegi plébános kiküldte valamelyik káplánját az árverésre, megvette a házat és a birtokot és titokban visszaszármaztatta a volt tulajdonosnak.''

    A város és a megye politikai életében is jelentôs szerepet játszott.

    Már mint hittanár 1918 ôszén és 1919 tavaszán ô vezette a Károlyi-rezsim és Kun Béla proletárdiktatúrája ellen szervezkedô keresztény-nemzeti mozgalmat. Utána elvállalta és egészen püspökké történt kinevezéséig megtartotta a Keresztény Párt megyei elnökségét. Mint a városi képviselôtestület és a megyei törvényhatósági bizottság kereszténypárti frakciójának a vezetôje éberen ôrködött a közigazgatás tisztasága fölött és a legkisebb antiszociális akciót is megbélyegezte.

Ismételten fölajánlották neki a képviselôséget és a felsôházi tagságot, de egyiket se fogadta el, mert lelkipásztor akart maradni.

    Megyeházi beszédeiben azonban többször is foglalkozott politikai kérdésekkel.

    Közülök kettô országos viszonylatban is nagy hullámverést keltett.

    1935-ben, a második Gömbös-kormány hivatalbalépését követô megyegyűlésen Gyömörey György fôispán azt javasolta, hogy a törvényhatósági bizottság szavazzon bizalmat a kormánynak. Utána az akkor még eredeti Pehm nevét viselô apátplébános szót kért és a javaslat elutasítását indítványozta. Ellenkezését azzal okolta meg, hogy Gömbös miniszterelnök diktatúrás törekvéseivel és reformígéretei megszegésével nem szolgált rá a bizalomra. Érvelése olyan mély benyomást tett a bizottsági tagokra, hogy a hivatalos javaslat nem kapta meg a szükséges többséget. A leszavazás egyúttal a fôispán bukását is jelentette.

Második országos visszhangot keltett felszólalásával nemcsak az egész törvényhatósági bizottságot, hanem politikai ellenfelét, Gróf Teleki Tibor fôispánt is meggyôzte.

    Ez a beszéde Muraköz visszacsatolásának a problémájával volt kapcsolatos.

    1941-ben, Jugoszlávia összeomlása után, honvédségünk a Trianonban Zala megyétôl elvett Muraközbe is bevonult. Az önálló Horvátország kikiáltása után azonban -- német nyomásra és a horvátokkal való jóviszony fenntartása érdekében -- a kormány visszarendelte onnan a magyar csapatokat.

Az akkor magát már Mindszentynek nevezô egerszegi plébános napilapjában, a Zalamegyei Újságban, tiltakozott az ôsi magyar terület feladása ellen és a megyegyűlés elé vitte az ügyet.

    A Zala legnagyobb szülöttjének, a ,,haza bölcsé''-nek, Deák Ferencnek képével díszített ülésterem közönsége, a bizottsági tagok és a karzaton ülô hallgatóság, halálos csendben, szinte lélegzetvisszafojtva követte Mindszenty érvelését, aki megrázóan szép beszédében idézte a Zrínyieket, akik ennek a földnek a védelmében haltak ki és a horvát származású Gasparich Kilit ferences atyát és nemzetôrtisztet, aki 1848-ban ugyanabban a közgyűlési teremben magyar ruhában, karddal az oldalán és kereszttel a kezében követelte Muraköz védelmét a hazánkra támadó Jellasich-csal szemben. ,,Mindenrôl alkudozhatunk -- fejezte be a beszédét --, de hazánk szent földje felôl soha!...''

A felszólalás elhangzása után a könnyekig meghatódott bizottsági tagok egyhangú határozattal kérték az országgyűlést és a kormányt Muraköz visszacsatolására. A határozatot az ország minden megyéje és törvényhatósági joggal felruházott városa is a magáévá tette.

    A kormány azonban késlekedett a törvényjavaslat beterjesztésével.

    Mindszenty ekkor merész lépésre határozta el magát. Felutazott Budapestre és kihallgatást kért Bárdossy miniszterelnöktôl.

    A több mint félórás audiencia alatt -- a szobába többször is benyitó titkár tanúsága szerint -- éles vita folyt a két férfi között. A miniszterelnök védte a kormány diplomatikus álláspontját, de beszédpartnerét nem tudta meggyôzni. ,,Miniszterelnök Úr! -- szólt vissza a haragosan távozó vendég a félig már kinyitott ajtóból -- Vegye tudomásul, hogy egy magyar ember nem beszélhet így!''

Bárdossy néhány napig töprengett a hallottak fölött, aztán az országgyűlés elé terjesztette a kormány törvényjavaslatát Muraköznek az anyaországhoz való visszacsatolásáról.

    Hitler uralomrajutása után kemény elszántsággal lépett fel a bakonyi német településeket elárasztó pángermán propagandával és a Zala szegény községeit beszervezni akaró magyar nemzetiszocialistákkal szemben.

    Fájdalmasan érintette, hogy hosszú idôn át volt közéleti munkatársa és pártfogoltja, Maróthy-Meizler Károly keszthelyi ügyvéd és országgyűlési képviselô is hozzájuk csatlakozott. ,,Az kétségtelen, -- ismerte el késôbb az ellenféllé vált jóbarát -- hogy a Mindszentyéhez fogható bátorságot, exponált harcikészséget még maga a kormányhatalom sem mutatott a mozgalommal szemben.

A nemzetiszocialista veszedelemtôl való félelem volt az oka annak is, hogy a királykérdésben kezdettôl fogva vallott legitimista felfogását egyre erôsebben kihangsúlyozta. Nem látott ugyanis más lehetôséget, mint az Ausztriával való közösséget a tehetséges és jószándékú Ottó királyi herceg államfôségével a kettôs monarchia élén, annak a megakadályozására, hogy Hitler Magyarországot elvágja a nyugat-európai demokráciáktól és Rómától.

    1943 augusztusa utolsó napjainak egyikén a gyôri püspökvárban résztvett azon az Apor Vilmos püspök által összehívott országos értekezleten is, amelyen katolikus társadalmi és közéleti vezetôk -- köztük jómagam is, mint a város kereszténypárti országgyűlési képviselôje -- megállapították, hogy Hitler elvesztette a háborút és hogy nekünk fel kell készülnünk a vesztett háború utáni súlyos feladatokra.

Forrás: Horváth József: Mindszenty bíboros - részlet -

Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Katolikus Egyház