Mindszenty József

 

Eredeti neve Pehm volt, amelyet 1942-ben változtatott Mindszentyre. Földműves családból származott. A középiskolát és a teológiát Szombathelyen végezte. 1915-ben szentelték pappá. Felsőpatyra került káplánnak, majd 1917. január 26-tól a zalaegerszegi főgimnáziumban hittanár. A Tanácsköztársaság idején internálták. 1919. október 1-től vette át a zalaegerszegi Mária Magdolna plébánia vezetését. 1944 márciusáig működött Zalaegerszegen.

Meghatározó egyénisége volt a város közéletének. Ferences kolostort és templomot épített, Notre Dame apácarend anyaházat, papi otthont, plébániákat, elemi és polgári iskolát és tanítóképzőt hozott létre. Restauráltatta a nagytemplomot, bővítette a kultúrházat, szeretetházat létesített. Közbenjárásával Göcsejben 11 templom, 7 kápolna, 14 plébánialakás épült, s 18 lelkészség létesült. Azt hirdette, hogy a nemzetet a keresztény és szociális eszmék gyakorlati megvalósítása emelheti fel. Közben 1921-től kerületi esperes, 1924-től címzetes pornói apát, 1927-től püspöki biztos lett. Újságot szerkesztett, könyveket írt. 1944 márciusában 27 évi zalaegerszegi tevékenység után hagyta el a várost.

Serédi Jusztinián veszprémi püspökké szentelte. Még ez évben több dunántúli főpásztor nevében memorandumot nyújtott be a nyilas kormányzathoz, amelyben kérték, hogy a Dunántúlt ne tegyék harcok színterévé. Ezért 1944. november 27-én 26 papjával együtt letartóztatták és bebörtönözték. Sopronkőhidára került, ahonnan a háború végén szabadult. 1945. október 2-án XII. Pius pápa esztergomi érsekké nevezte ki, majd 1946-ban bíborosi rangra emelte. 1948. december 26-ig gyakorolhatta hivatását, ekkor a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény vádjával letartóztatták. Életfogytiglani fegyházra ítélték, majd Felsőpetényben volt házi őrizetben.

 

 

Teljes film megtekintése Pap és Színész. Mindszenty József, a püspök - Jávor Pál, a színész. Közös sors 1944-ben, a sopronkőhidai fegyházban. Pozsgai Zsolt filmje.

Az 1956-os forradalom kiszabadította, de november 4-én az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségére kényszerült menekülni. 1971. szeptember 28-áig tartózkodott a nagykövetségen. Ekkor hagyta el Magyarországot, s Bécsben telepedett le. 1974-ben hivatalosan is felmentették az egyházmegye kormányzása alól. Bécsben hunyt el, Máriazellben temették el. Végakaratának megfelelően hamvait 1991. március 4-én hozták haza, s helyezték el az esztergomi bazilika kriptájában.

Zalaegerszegen emlékszobor, és a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium őrzi emlékét.

Másféléves felsőpatyi káplánkodás után Zalaegerszegre került, ahol 25 esztendőn át végzett igen tevékeny és nagyon eredményes lelkipásztori munkát.

Rövid gimnáziumi hittanárság után a megyeszékhely plébánosa, és mint ilyen, néhány év után, egyúttal az egerszegi kerület esperese és Nyugat-Zala püspöki biztosa is lett.

 

Mindszenty József bíboros Buzgó és sikeres apostolkodása elismeréseként megyésfőpásztora a címzetes apáti, a pápa pedig a prelátusi címet adományozta neki.

A kezdetben Pehm, később Mindszenty néven működő és a címadományozás után hívei által ,,Apátúr'' -ként tisztelt városplébánost a legrövidebben és a legtalálóbban úgy lehetne jellemezni, hogy a híveinek nemcsak lelki és kulturális igényeit és felemelését kielégíteni és szolgálni akaró, hanem azoknak szociális, gazdasági és politikai érdekeiért is síkraszálló magyar papi típusnak ő volt az utolsó -- és talán legnagyobb -- megszemélyesítője.

Már magában az is csodálatot érdemel, amit a szorosan vett egyházi és kulturális területen alkotott.

A 16000 lakosú, túlnyomó többségében katolikus hitű várost és még öt környékbeli falusi leányegyházat magában foglaló egyházközségben tökéletesen kiépítette a házapostolok hálózatát, amelyen keresztül állandó kapcsolatban volt minden hívével. A lelkészkedő papok számát fokozatosan az előzőnek a háromszorosára emelte és azoknak is kötelességévé tette, hogy rendszeresen látogassák a családokat. Ezt annyira fontosnak tartotta, hogy aránylag rövid idő alatt ő maga is minden hívét meglátogatta. Ezeknek a személyes találkozásoknak -- és bámulatos emlékezőtehetségének -- volt köszönhető, hogy a plébánia minden lakóját, még a másvallásúakat is, névszerint ismerte.

A város Olá-nak nevezett munkásnegyedében letelepítette a ferenceseket és számukra, illetőleg a környék hívei számára, zárdát és templomot épített.

A hitbuzgalmi és társadalmi egyesületek egész sorát hívta életre úgy, hogy mindenki megtalálhatta a korának, foglalkozásának és műveltségi fokának megfelelő szervezetet. Megnagyobbította és korszerűsítette a plébániai kultúrházat, hogy abban minden egyesület és szervezet otthont és összejöveteli lehetőséget találhasson.

Népmissziókkal, lelkigyakorlatokkal és neves előadók bekapcsolásával tartott hittudományi előadássorozatokkal hamarosan elérte, hogy nemcsak az asszonyok és a gyerekek, hanem a parasztgazdák, munkások, iparosok, tisztviselők és a szabadfoglalkozású értelmiségiek is rendszeresen látogatták a katedrálisnak is beillő plébániatemplom istentiszteleteit.

Kulturális téren legnagyobb teljesítménye a Notre Dame nővérek vezetésére bízott, saját nagy és szép templommal rendelkező ,,iskolaváros'' volt. De sok templomot és iskolát épített, vagy renovált, a leányegyházakban és a püspöki biztossága alá tartozó nyugat-zalai falvakban is. A hívek -- írja -- mindenütt bőkezűen segítették.

Arról nem beszél, hogy a legnagyobb ösztönző erő az ő egyéni példaadása volt. Hívei tudták, hogy az ,,Apátúr'', aki jó gazda is volt, plébániai javadalmának legnagyobb részét egyházi célok támogatására fordította.

A középmagas, szikár és komolyarcú ,,Apátúr'' kevésbeszédű és tekintélytartó ember volt, aki csak ritkán és szűkebb körben mutatta meg, hogy milyen gazdag anektoda-, különösen történelmi anekdotakinccsel rendelkezik, és hogy milyen szellemes, tréfás, incselkedő társalkodó tud lenni.

A hívei mégis szerették, mert tudták, hogy aranyszíve van és hogy nemcsak a lelki problémáikkal, hanem minden ügyes-bajos dolgukkal is hozzáfordulhatnak.

Megszervezte a város szegénygondozását, a kórház-, fogház- és vasúti missziót, szociális otthont épített a szegénysorsú öregeknek és évről-évre, jómódú hívei segítségével, 34 szegény vidéki középiskolás diáknak biztosított ingyenes lakást és ellátást.

Az érzelmeit takargató kemény férfi nemcsak a Szűzanya és saját édesanyja iránt viseltetett egészen megható, gyöngéd szeretettel, hanem általában minden anya iránt is. ,,Karácsony estéjén -- írja egyik volt káplánja -- jólismert kocsija végigjárta a várost, nehéz csomagokat rakott le minden házban, ahol szegény, elhagyatott édesanya lakott. Aztán az éjféli miséig sorjában végiglátogatta őket, elbeszélgetett velük, hogy legalább a szentestén ne legyenek olyan árvák.''

Ugyanez a munkatársa tudósít bennünket arról is, hogy a harmincas évek elején, ,,amikor annyi magyar paraszti kisudvar fölött megpergették a dobot: árvereztek a bankok, akkor a zalaegerszegi plébános kiküldte valamelyik káplánját az árverésre, megvette a házat és a birtokot és titokban visszaszármaztatta a volt tulajdonosnak.''

A város és a megye politikai életében is jelentős szerepet játszott.

Már mint hittanár 1918 őszén és 1919 tavaszán ő vezette a Károlyi-rezsim és Kun Béla proletárdiktatúrája ellen szervezkedő keresztény-nemzeti mozgalmat. Utána elvállalta és egészen püspökké történt kinevezéséig megtartotta a Keresztény Párt megyei elnökségét. Mint a városi képviselőtestület és a megyei törvényhatósági bizottság kereszténypárti frakciójának a vezetője éberen őrködött a közigazgatás tisztasága fölött és a legkisebb antiszociális akciót is megbélyegezte.

Ismételten fölajánlották neki a képviselőséget és a felsőházi tagságot, de egyiket se fogadta el, mert lelkipásztor akart maradni.

Megyeházi beszédeiben azonban többször is foglalkozott politikai kérdésekkel.

Közülök kettő országos viszonylatban is nagy hullámverést keltett.

1935-ben, a második Gömbös-kormány hivatalbalépését követő megyegyűlésen Gyömörey György főispán azt javasolta, hogy a törvényhatósági bizottság szavazzon bizalmat a kormánynak. Utána az akkor még eredeti Pehm nevét viselő apátplébános szót kért és a javaslat elutasítását indítványozta. Ellenkezését azzal okolta meg, hogy Gömbös miniszterelnök diktatúrás törekvéseivel és reformígéretei megszegésével nem szolgált rá a bizalomra. Érvelése olyan mély benyomást tett a bizottsági tagokra, hogy a hivatalos javaslat nem kapta meg a szükséges többséget. A leszavazás egyúttal a főispán bukását is jelentette.

Második országos visszhangot keltett felszólalásával nemcsak az egész törvényhatósági bizottságot, hanem politikai ellenfelét, Gróf Teleki Tibor főispánt is meggyőzte.

Ez a beszéde Muraköz visszacsatolásának a problémájával volt kapcsolatos.

1941-ben, Jugoszlávia összeomlása után, honvédségünk a Trianonban Zala megyétől elvett Muraközbe is bevonult. Az önálló Horvátország kikiáltása után azonban -- német nyomásra és a horvátokkal való jóviszony fenntartása érdekében -- a kormány visszarendelte onnan a magyar csapatokat.

Az akkor magát már Mindszentynek nevező egerszegi plébános napilapjában, a Zalamegyei Újságban, tiltakozott az ősi magyar terület feladása ellen és a megyegyűlés elé vitte az ügyet.

A Zala legnagyobb szülöttjének, a ,,haza bölcsé''-nek, Deák Ferencnek képével díszített ülésterem közönsége, a bizottsági tagok és a karzaton ülő hallgatóság, halálos csendben, szinte lélegzetvisszafojtva követte Mindszenty érvelését, aki megrázóan szép beszédében idézte a Zrínyieket, akik ennek a földnek a védelmében haltak ki és a horvát származású Gasparich Kilit ferences atyát és nemzetőrtisztet, aki 1848-ban ugyanabban a közgyűlési teremben magyar ruhában, karddal az oldalán és kereszttel a kezében követelte Muraköz védelmét a hazánkra támadó Jellasich-csal szemben. ,,Mindenről alkudozhatunk -- fejezte be a beszédét --, de hazánk szent földje felől soha!...''

A felszólalás elhangzása után a könnyekig meghatódott bizottsági tagok egyhangú határozattal kérték az országgyűlést és a kormányt Muraköz visszacsatolására. A határozatot az ország minden megyéje és törvényhatósági joggal felruházott városa is a magáévá tette.

A kormány azonban késlekedett a törvényjavaslat beterjesztésével.

Mindszenty ekkor merész lépésre határozta el magát. Felutazott Budapestre és kihallgatást kért Bárdossy miniszterelnöktől.

A több mint félórás audiencia alatt -- a szobába többször is benyitó titkár tanúsága szerint -- éles vita folyt a két férfi között. A miniszterelnök védte a kormány diplomatikus álláspontját, de beszédpartnerét nem tudta meggyőzni. ,,Miniszterelnök Úr! -- szólt vissza a haragosan távozó vendég a félig már kinyitott ajtóból -- Vegye tudomásul, hogy egy magyar ember nem beszélhet így!''

Bárdossy néhány napig töprengett a hallottak fölött, aztán az országgyűlés elé terjesztette a kormány törvényjavaslatát Muraköznek az anyaországhoz való visszacsatolásáról.

Hitler uralomrajutása után kemény elszántsággal lépett fel a bakonyi német településeket elárasztó pángermán propagandával és a Zala szegény községeit beszervezni akaró magyar nemzetiszocialistákkal szemben.

Fájdalmasan érintette, hogy hosszú időn át volt közéleti munkatársa és pártfogoltja, Maróthy-Meizler Károly keszthelyi ügyvéd és országgyűlési képviselő is hozzájuk csatlakozott. ,,Az kétségtelen, -- ismerte el később az ellenféllé vált jóbarát -- hogy a Mindszentyéhez fogható bátorságot, exponált harcikészséget még maga a kormányhatalom sem mutatott a mozgalommal szemben.

A nemzetiszocialista veszedelemtől való félelem volt az oka annak is, hogy a királykérdésben kezdettől fogva vallott legitimista felfogását egyre erősebben kihangsúlyozta. Nem látott ugyanis más lehetőséget, mint az Ausztriával való közösséget a tehetséges és jószándékú Ottó királyi herceg államfőségével a kettős monarchia élén, annak a megakadályozására, hogy Hitler Magyarországot elvágja a nyugat-európai demokráciáktól és Rómától.

1943 augusztusa utolsó napjainak egyikén a győri püspökvárban résztvett azon az Apor Vilmos püspök által összehívott országos értekezleten is, amelyen katolikus társadalmi és közéleti vezetők -- köztük jómagam is, mint a város kereszténypárti országgyűlési képviselője -- megállapították, hogy Hitler elvesztette a háborút és hogy nekünk fel kell készülnünk a vesztett háború utáni súlyos feladatokra.

Forrás: Horváth József: Mindszenty bíboros - részlet -