Virtuális séta

Irodai nyitvatartás: Hétfő-Péntek: 9:00-13:00

Telefon: 92/599-230 | E-mail:

A Mária Rádió önkéntesinek beszámolója

2012. január 6. (péntek) 11:28

mariaA Mária Rádió önkénteseinek találkozója

2012. január 5. Mária Magdolna Plébánia Isten nevében megkezdtük az évet. A szentmise után összegyűltünk, István atyával egyetemben. Természetesen mint mindig, imával kezdtük az együttlétünket. Aztán az elmúlt év értékelése következett. http://www.mariaradio.hu/

Röviden összegezve:

Január 9.-én Egyházasrádócról közvetítettünk és árusítottunk is. Szekeres László technikus már előtte nap megérkezett, bemérte a helyszínt, majd ő ott kapott szállást. Jómagam 9.-én reggel mentem vissza, kissé csúszós volt az út, de szerencsésen megérkeztem. Nagy örömet szereztünk a falu hívő közösségének. Onnét átszállítottuk a berendezést Rédicsre, ahol rádió bekötést is megtanított technikus társunk. Majd 16.-án negyed magammal ismét Rédicsre mentünk, és felvettük a hét plébániája műsort Lendvai Zoltán atya segítségével szép számban gyűltek össze az egyházközség segítői. Utána jött a nagy feladat, az anyag kitisztítása, műsorra való előkészítési. Néhány éjszakába nyúló munka után sikerült Szekeres László segítségével időre feljuttatni a stúdióba. Aztán a főműsorból az utolsó napokban törölték, de kisebb gyöszködés után mégis visszakerült a tervezett időre. A rédicsi szentmise közvetítése 23.-án volt, így arra ismét lementünk, és árus anyagot is vittünk. A Mária rádió logóit kihelyeztük a templom környékén. Úgy érzem a 44’990.-ft-os forgalommal szépen hozzájárultunk a rádió anyagi oldalához. Utána következő héten is onnét voltak közvetítések, de annak a konferálását, és lebonyolítását Pék Edit felvállalta. Sikeresen lezajlott az is.

Februárban a március 29.-re tervezett budapesti önkéntes találkozóra való feljutás megszervezése várt. Ami aztán el lett napolva áprilisra, de akkor nem tudtunk elmenni. Minden hónapban 8-10 fővel növeltük a magazin igénylők névsorát, kivéve július, augusztus, és októbert. Volt olyan alkalom, amikor közel 40 személyt jegyeztünk fel. Március aránylag csendesen telt, mi is készültünk a húsvéti ünnepekre.

Aztán májusban a Zalaegerszegen megrendezett Egyházmegyei Minisztráns találkozón is jelen voltunk. Ugyan egyenes adás nem volt, de felvételeket készítettünk, s azt kitisztázva, egy egészen szép kis műsor kerekedett belőle. A minisztráns találkozó lebonyolításában, más közösségeket is képviselve egyéb feladatokban is segítséget nyújtottunk.

Rá néhány napra 17.-én ellátogatott hozzánk a budapeti stúdióból Petrovits Ágnes, a rádió új promóciósa. Meglepetéssel tapasztalta, hogy a több mint egy éve megváltozott frekvencia még nem szerepel a szórólapokon. Ez ügyben sok időre rá, de sikeresen intézkedett.

Júniusban úgy gondoltuk tartunk nyári szünetet, de a sok program miatt nem sikerült.

Júliusban a városban évente megrendezendő Egerszeg Búcsú-ra is kitelepültünk, természetesen előzetes engedély kérések és egyebeket figyelembe véve. Sajnos mivel a Falumúzeumban került megrendezésre, időjárástól függő rendezvény, így az egész napos eső miatt nem jártunk nagy sikerrel. A közeli Csatár-i hegyen és a Csács-i hegyen megtartott búcsúi szentmisén is ott voltunk a Rádió promóciós anyagával. A templomokban is folyamatosan figyeltük a plakátok meglétét, és néhány magazint is mindig hagyunk ott. A zalabesenyő-i városrész Szent Anna templomának szentelésén már nagyobb sikerrel jártunk. Árusítani ugyan nem sokat sikerült, de a magazin igénylők szépen megszaporodtak erről a városrészről. Nagyon buzgó hívek vannak, megérdemelték az új templomot.

Augusztusban az olai plébánia Porcinkula ünnépén tartotta a Családinapot. Ezen szintén ott voltunk promóciós anyaggal, és az ott bemutatott szentmise közvetítése, konferálása Bojtor Tibor technikus segítségével megvalósult. Ezt követő héten az esti rózsafüzér és szentmise közvetítése is ebből a templomból történt. Ezt szintén mi figyeltük fel, és a közvetítés alatt tartottuk az élő kapcsolatot a budapesti stúdióval, s természetesen a konferálást is mi végeztük.

Már augusztusban készültünk a szeptember 3.-ára Veszprémbe meghirdetett Regionális Önkéntes Találkozóra. Három gépkocsival 12-en vettünk részt az egész napos programon, amit Márfi Gyula érsekúr szentmisével nyitott meg. Majd a Mária Rádió Budapestről ellátogatott vezetősége mutatta be a rádió munkáját tevékenységét, tőlünk való elvárásait, mindenki a saját területére lebontva. Természetesen mi is szót kaptunk és elmondhattuk problémáinkat, gondjainkat. Nagyon szép lelkiekben tartalmas napunk volt. A Dunántúli régióból közel 60-an vettünk részt ezen a találkzón.

A szeptember végén városunkban ismét megrendezett Családfesztiválon is jelen voltunk promóciós anyaggal, és felkeltettük az érdeklődök figyelmét a Mária Rádió létéről. Bizony annak ellenére, hogy már négy éve lehet hallgatni városunkban, és minden templomban ki van plakátolva, még mindig sokan nem tudnak róla. Hiányolják, hogy egy megyeszékhelyen nincs olyan katolikus rádió, amit egyszerű megoldással lehetne hallgatni, akik erre nyitottak és érdekelné őket. Sajnos a Katolikus Rádió sem fogható jelenleg. A Mária Rádiót meg csak kábelhálózat segítségével, vagy interneten lehet hallgatni. Bízunk abban, hogy valamilyen megoldást fognak találni erre az illetékesek. Mi önkéntesek ehhez kevesek vagyunk.

Október 8.-án a szomszédos Teskándban felszentelt Szent Család templom ünnepélyére is elmentünk. A jelenlévők nagy szeretettel és tisztelettel fogadtak bennünket, és ott is sok magazin igénylőt gyűjtöttünk. Bízunk, hogy akik havonta megkapják ezt az ingyenes folyóiratot, előbb-utóbb sikerül nekik a hallgatói táborba is felsorakozni.

November aránylag csendesen telt. Viszont a csak általunk, helyi önkéntesek segítségével rendszeresen, minden hónapban kézbesített magazinokkal (immár közel 400 darabbal), nagy segítségét nyújtunk a Mária Rádió működéséhez.

Decemberben, még kicsit megkésve ugyan, több oldalas fali naptárt adott ki a Mária Rádió, 500.- Ft-os áron. Ebből száz darabot kapott Zalaegerszeg, s még karácsony előtt az önkéntesek segítségével, néhány darab kivételével sikerült ezt is eladni. Ennek a bevétele is a Mária Rádió fenntartását szolgálja.

Még végezetül az év elején történt személyi változásokat ismertettük, a régiós promóciós személyében Deák Andrea fogja munkánkat irányítani és felügyelni ezután.

Január 15.-én a Magyarországi Mária Rádió hatodik születésnapját ünnepli. Budapest távolsága miatt mi csak lélekben és az éter hullámain fogunk bekapcsolódni az ünneplésbe.

A Mária Rádió vezetése nevében Szabó Tamás új évi köszöntését tolmácsoltam a jelenlévő önkénteseknek, és kértem őket ebben az évben is maradjanak a Mária Rádió szolgálatában.

Zalaegerszeg, 2012. január 5.

Furján Zoltánné (Mária) a Mária Rádió zalaegerszegi önkénteseinek koordinátora