Virtuális séta

Irodai nyitvatartás: Hétfő: 9:00-11:00 és 12:30-17:00 | Kedd-Péntek: 8:00-11:00 és 12:30-17:00

Telefon: 92/599-230 | E-mail:

Dr. Pápai Lajos püspök atya harmadik lelkigyakorlatos elmélkedése

2017. december 17. (vasárnap) 19:29Zalaegerszeg, 2017. december 17. vasárnap 10:00

Kedves Testvérek!

I. Láttuk: az advent Isten belső élménye ma is aktuális. Az emberben ott él a vágy az ismeretlen Isten után. Láttuk: Isten léte értelemmel is megközelíthető. De teljes világosságot csak a kinyilatkoztatás jelent. Alexis Canel kinek híres könyvének ez volt a címe: „Az ismeretlen ember”. Az ember ismeretlen lett önmaga számára, mert ismeretlen számára az is – ti.: Isten – akinek képmását hordozza. S mivel ez a kép a legtökéletesebben Jézus Krisztusban jelent meg itt a földön, ezért adventi Istenkereső elmélkedéseink középpontjában kell, hogy Jézus alakja álljon.
Ki ez az ember?

II. a.) Első kérdésünk: Mennyire hihetünk a Jézusról szóló írásoknak? Pogány szerzők is említik Jézus létét, Keresztelő Szent Jánost, Pilátust, Jakab apostolt, stb., de ők ennél nemigen mondanak többet. Nem is lenne várható tőlük. Egy Tacitus, Svetonius akkor írnak Jézusról, mikor már Rómában is sok keresztényt végeznek ki, s felteszik a kérdést: honnan ered ez a „babona”?
Az igazi források a keresztény iratok. A 4 evangélium, Szent Pál levelei, a katakombák feliratai és legfőképp az ősegyház elterjedése és léte – minden üldözés ellenére. Ma már egyértelmű, hogy az Újszövetség minden irata az I. századból való. Szent Pál nagy leveleit nem vonja senki kétségbe. A szinoptikus evangéliumok (Mt-Mk-Lk) Kr. u. 65-80 között, a János evangélium Kr. u. 96 körül készült. A kezünkben van egy papirusz-töredék, ami bizonyítja, hogy a II. század elején már Egyiptomban másolják a János evangéliumot. Kétség kívül az evangéliumok, Szent Pál levelei nem „helyszíni riportok”, de hitelesítik az ősegyház Jézus Krisztusba vetett hitét. S ennek a hitnek az alapja Jézus Krisztus valódi élete, tanítása, kereszthalála és feltámadása.

XVI. Benedek pápa „A názáreti Jézus” című művének 3. kötetében ezt írja: „Meg akartam kísérelni, hogy bemutassam az evangéliumok Jézusát, mint az igazi Jézust, mint a tulajdonképpeni értelemben vett Jézust „történeti” Jézust. Meg vagyok róla győződve, (…) hogy ez a Jézus sokkal logikusabb és történetileg szemlélve is sokkal érthetőbb, mint azok a rekonstrukciók, amelyekkel az utóbbi évtizedekben szembesültünk.”
De hát ki ez a Jézus Krisztus? Ez olyan valaki, aki nem fér bele egyik kategóriába sem.

Nem egy rabbi. A Rabbi (Rabbóni) – nagy tisztség és méltóság volt. Feltételezte az (ószövetségi) Szentírás ismeretét, végzettséget, s az illető egy közösség megbecsült embere, tanítója volt. Mi imádságainkban bátran nevezzük az Úr Jézust egyszerűen „Jézus”-nak, vagyis nevén szólítjuk. Ezt még apostolai sem merték megtenni. Ők is így szólították tisztelettel: Rabbi, azaz Mester. Mária Magdolna, akit meggyógyított, s aki ezért hálás lelkesedéssel követte őt, föltámadása után is csak így meri megszólítani: Rabbóni= azaz Mester, arám nyelven.
A rabbiknak iskoláik voltak: oda lehetett jelentkezni. Jézusnál nem így volt: Ő szabad kezdeményezéssel választotta ki tanítványait. „Nem ti választottatok engem – én választottalak ki titeket” (Jn 15,16) – mondta. És előtte nem volt emberi tekintet. S tanító, iskolát alapító rabbi is sok volt. Jézus viszont az egyetlen, egyedüli Mester. A rabbik kiszolgáltatták magukat tanítványaikkal, Jézus viszont „maga szolgál”. A rabbik idézték az írást így: az Úr szava vagy hivatkoztak más neves rabbikra.
Jézus nem hivatkozott senkire, „mondatott a régieknek, Én pedig mondom nektek.” Ezt észre is vették az emberek: „Nem úgy tanít, mint a többiek, hanem mint akinek hatalma van.” (Mt 7,29) Amit Istenről mond, nem mástól veszi. Ő teljesen el van merülve Isten misztériumában. Úgy beszél pl. Isten irgalmasságáról, mint a sajátjáról.

Nem is egy a próféták közül. Ő maga utasítja el az összehasonlítást. „Jónásnál nagyobb van itt.” (Mt 12,41) A próféták ugyan már az Ószövetségben is többek voltak egyszerű üzenetátadóknál. Isten csodálatos vízióban hívta meg őket, mint Izaiást, Jeremiást. A próféta egész élete, szimbolikus gesztusai, Isten üzenetét hordozták, de nem voltak azonosak vele. A prófétáktól nem azt kérdezték az emberek: ki vagy te? – hanem: ki küldött téged? Milyen jogon tanítasz?
Egyedül Jézus merte megkérdezni apostolait: „Mit mondanak, ki vagyok én?” Mivel az Ő üzenete egybeesett személyével, a megtestesült Fiúval. Isten szeret minket, Fiát adta nekünk, ezt hirdette Jézus létével, szavaival. Tanítása, szava azonos személyével, akit az Isten küldött. Ezért szava végleges, elvileg felülmúlhatatlan kinyilatkoztatás, hiszen Őbenne – Isten nekünk ajándékozott mindent. A próféta ha szólt, így kezdte: „Isten üzenete ez…” Jézus soha. Ugyanis aközött amit mond, s amit Isten az Atya mond, nincs eltérés.
Nem mintha az Atya helyét akarná elfoglalni. Sőt aláhúzza azt is, hogy azt teszi, amit az Atya akar. (Jn 5,19) De ez a függősége az isteni egységen belül marad. Ő az a Fiú, aki az Atya keblén nyugszik, Ő az Atya kinyilatkoztatója. (Jn 1,18) Úgy beszél Isten dolgairól, tervéről, mint a sajátjáról. Minden jele szuverén hatalomra és öntudatra utal: „Az ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak sohasem.”

b.) És több, mint Messiás
Tudjuk, a zsidó nép várta a Messiást, egyesek szerint király, mások szerint pap lesz. Mindkét esetben felszentelés, innen a név is: Messiás=Fölkent.
Fülöp Cezáreájában Péter mondja Jézusról: „Te vagy a Messiás!” De Jézus megtiltja, hogy ezt szenvedése előtt hirdessék. Nem akarta, hogy a kor felfogása szerint politikai Messiásnak tekintsék. Kereszthalála és feltámadása után az ősegyház már egészen természetesen mondta: „Úr és Messiás!” (ApCsel 2,36) Itt már nem lehetett politikai Messiásnak érteni a kereszten szenvedő Messiás Ő – és a feltámadt Úr. De azért jelezte azt is: nemcsak Messiás, isteni öntudata van. Nem közönséges ember: Isten is – ember is. Ezt jól értették a zsidók is. A főtanács is, mikor elítélték: „Káromkodott. Istenné tette magát.” Kaifás előtt mondta: „Látni fogjátok az Emberfiát, a Magasságbeli jobbján hatalommal az ég felhőiben.” A neves zsidó teológus Martin Buber helyesen írta róla: „… Meg vagyok győződve arról, hogy Izrael hitének történetében nagy hely illeti meg őt, és azt a helyet nem lehet a szokásos kategóriákkal megfogalmazni.” Valóban jól illenek rá Sík Sándor sorai: „Az nem a nagyobb, az nem a MÁS, az a kinyilatkoztatás.”

A II. vatikáni zsinat a Zsidó levelet idézve így fogalmaz: „Miután többféleképpen és különböző módokon szól Isten a próféták útján, „e végső korszakban a Fián keresztül beszélt hozzánk” (Zsid 1,1-2) A Krisztusi üdvrend tehát sohasem múlik el, mert új és végleges szövetség.” (DV 4.)

c.) Benne tehát a teljesség jött el, a felülmúlhatatlan, az Isten. Róla írta Peguy: Éva című versében:
„Plátón álmai számára meneteltek
Szókratész börtönétől Szicília börtönéiig;
és egyedül érte énekelt a csodálatos Aiszkhülosz.”
Ki tehát ez az ember? A Szentírás gazdagságát a Kis Katekizmus fogalmazta meg így: „Isten egyszülött Fia, - aki értünk emberré lett” és pontosan ez a karácsony igazi öröme, evangéliuma: Isten maga jött el, velünk az Isten!
Egy nem hívő bibliakutató P. L. Coucoud írta, hogy a „hívőnek nem létezik a Krisztus-talány. Részlet-problémái lehetnek, de a egészet illetően nem.” S valóban ami a hitetlennek abszurd, az a hívőnek misztérium. Vagyis TITOK, ami felülmúl, de egyben térdre is kényszerít.
Mgr. Georges Casmousa Mossoul szír-katolikus érseke írta: „A sufi muzulmán Ibn Arabi-nál találta a találó mondást: „Akinek a betegségét Jézusnak hívják, az nem gyógyul ki belőle soha.”

III. Kedves Testvérek! Szent Pál írta: „…Semmi kegyelmet sem nélkülöztök, amíg Urunk, Jézus Krisztus megjelenését várjátok.” (1Kor 1,7)
Legyen ez az adventi várakozás az öröm és az üdvösség forrása!
Ámen.