Dr. Pápai Lajos püspök atya első lelkigyakorlatos elmélkedése

2017. december 17. (vasárnap) 16:55

 Zalaegerszeg, 2017. december 16. szombat 18:00

Kedves Testvérek!

I. Az advent, adventum Domini, az Úr eljövetelét váró időszak.
II. a) Az első advent felöleli az emberiség egész történelmét az Úr Jézus Krisztus megszületéséig. Ebben jelen van az ember minden istenkeresése, a világvallások és filozófiák erőfeszítései, hogy feleletet találjanak az igazi, nagy, emberi kérdésekre.
A II. vatikáni zsinat szerint „A vallásoktól feleletet várnak az emberek létük megoldatlan rejtélyeire, amelyek most is, mint régen, mélységesen nyugtalanítják a szíveket. Mi az ember? Mi értelme és célja van életünknek? Mi a jó és mi a bűn? Honnét van a szenvedés és mi az értelme? Melyik az igazi boldogsághoz vezető út? Mi a halál? Miben áll a halál utáni élet és igazságszolgáltatás? Végül pedig mi a létünket körülölelő, legvégső, megnevezhetetlen titok, amelyből eredünk, és ahová megyünk?” (Nostra aetate 1.)
Természetesen az ember Isten keresése is megváltásra szorul, ezt bizonyítják a vallástörténet adatai, a filozófiák elképzelései.
Szent II. János Pál pápa írta: „egy lényeges pontot érintünk (itt), ami a kereszténységet (de már az Ószövetséget is) megkülönbözteti minden más vallástól, melyek kezdettől fogva az ember Istenkeresését fejezik ki. (...) Itt nem csupán az ember keresi Istent, hanem Isten személyesen jön, hogy önmagáról beszéljen az embernek, és megmutassa a hozzá vezető utat. (...) Krisztusban a vallás már nemcsak tapogatózó Istenkeresés, hanem az isteni kinyilatkoztatásra adott hívő válasz.” (Tertio millenio adveniente 6.)
És ezt a keresést, ami Istentől indul el, hogy megszólítsa és megmentse az embert: ezt nevezzük kinyilatkoztatásnak.
Dániel próféta a Kr. e. 2. században élt, mikor a választott nép élet-halál küzdelmet folytatott IV. Antiochus Epifanész király alatt, aki üldözte a választott nép egy-Isten hitét, s be akarta olvasztani őket a pogányságba.
Dániel az egyetemes történelem teológiai értelmezését nyújtja. A gonoszság egyre jobban elhatalmasodik, Isten népét megsemmisítéssel fenyegeti. De akkor Isten maga ereszkedik alá, eljön az Isten országa, s minden emberre kiterjed.
A vadállatok képe az Isten-ellenes hatalmakat jelentik, köztük a külön is kiemelt „kis szarv” IV. Antiochus Epifanész, aki üldözi, káromolja Istent. S akkor trónra ül az Ősöreg, vagyis a Mindenható Isten, s ítéletet tart.
Akkor „az ég felhőin, valaki közeledik. Olyan volt - írja - mint az Emberfia. Az Ősöreg hatalmat, méltóságot és királyságot adott neki (...) Hatalma örök hatalom, amely nem enyészik el, és királysága nem szűnik meg soha” (Dán 7,13-14).
Az Úr Jézus pedig saját magát nevezi Emberfiának, és kijelenti: „Majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel” (Lk 21,27).
S az emberiség nagy adventje véget ér akkor, amikor eljött, megszületett az Isten Fia: Jézus Krisztus.
P. Teilhard de Chardin olyan szépen foglalta össze így:
„Az első Karácsonyt megelőző végeláthatatlan időben már jelen van Krisztus hatalmas erejével. Minden az ő születését készíti elő kezdve a kozmikus erők forrongásától és a bioszféra első rendülésétől. Az Ő születésének előkészítése gyorsítja meg az ösztönök, majd pedig a gondolat kibomlását a Földön. Ne botránkozzunk ostobán, hanem értsük meg a Messiás eljövetelének előzményeit. Nem kevesebb kellett, mint az ősember borzalmas és ismeretlen erőfeszítései, a százados egyiptomi kultúra szépsége, Izrael nyugtalan várakozása, a keleti misztikák lassan leszűrt illata, és a görögök százszorta rafináltabb bölcsessége, hogy Jessze törzsén az Emberiség fáján kinyíljon a Virág... Amikor Krisztus megjelent Mária karján, a Világot emelte fel önmagában.”
b.) Krisztus valóban eljött, a történelem adventje beteljesedett, és mégis, ma is, adventi homályban élünk. Ugyanis minden egyes ember átéli az adventi várakozást, annak homályát, kétségeit, hogy valóban megszülessen számára is a megváltó: Jézus Krisztus.
A mai világban a hívő embereket is megkörnyékezi a hitetlenség kísértése. Csak párat említek meg, mindenki tudna még hozzátenni:
- Régi ismeret: sokan megmaradtak hitük gyermeki szintjén. Egy tanárnő, aki kitartott a hitében, de hit ismeretek szintjén nagy elmaradásai voltak, mondta egy alkalommal: „nem merek a hitemről gondolkodni, attól félek, hogy elveszítem.” Értelmiségi, aki keresztény, de mégsem keresztény értelmiségi!
- Tapasztaljuk, hogy sok fiatal elmarad a templomból és ez számunkra, mintegy természetessé válik. Egy alkalommal egy idősebb hívő kért tőlem bérmaszülőséghez igazolást unokájának, és én megmertem kérdezni, hogy jár-e a fiatalember templomba. Mire ő: „Hová gondol, hiszen legény!”
- A szenvedés, a rossz, az értelmetlenség a világban. Abbé Piere egy francia közösséget alapított. Ő mondta, hogy „Hitelesen úgy lehet kezdeni egy tanúságtételt a világban ismert nehézségeket nem figyelmen kívül hagyva: „Annak ellenére hiszek…”
Fiatal káplán koromban Siófokon egy alkalommal, mikor 1-8 osztályosok gyűltek össze hittanra, feltettem a kérdést, mennyire összeegyeztethető a fejlődéselmélet a teremtéselmélettel. Egy kis elsős tette fel gyorsan a kezét és a következőt válaszolta szellemesen: „Ádámot és Évát Isten teremtette, a többi a majomtól való”
- Az erkölcsi közöny a bűn általánossága. Rádióban volt egyszer egy beszélgetés az erkölcsös életről „érdemes-e erre nevelni?” – bár maguk hitetlenek voltak – arra jutottak, hogy nem.
- A világ politikai szerepe (mint IV. Antiochus Epifanész)
- Az értelmetlen halál, sok gyilkosság stb…
De árnyalja ezt a képet az a tény, hogy a magukat nem hívőnek vallókat pedig körülveszi a „hit kísértése”, s ami a legmeglepőbb - szinte ugyanazok a problémák.
Érdekes, hogy akik azt hirdetik, hogy Isten, vallás számukra már nem probléma, mégis szinte állandóan ez ellen küzdenek. Gondoljunk csak Jean-Paul Sarte-ra és másokra.
A gőgös ún. mindent megmagyarázó ateizmus is hamar eltűnik, ha valódi problémákkal kerül szembe.
A. Malraux írta, aki maga is részt vett az első vietnámi háborúban, amikor a franciákkal harcoltak. Egyik anarchista haldoklott és figyelmeztették: „Tudod, nincs halál” erre az ő válasza: „Igen tudom, de én - én meghalok”. Ő mondta el egy TV műsorban, hogy nem ateista, de a vallás, a hit problémája gyötri.
És naponta látjuk igazolva Maurice Clavel (konvertita) állítását, aki azt mondta, hogy a mi civilizációnk nagy elfojtottja az Isten. Elfojtottja (használta a mélypszichológia terminológiáját), mert bár tagadják sokszor, de mégse ismeretlen számukra, azonnal tudjuk, hogyha szükségünk van rá, hol keressük.
c.) És mi, keresztények is ebben a világban élünk, és óhatatlanul is hat ránk. A mi életünk is egy valóságos advent, Jézus Krisztus jövetelére való várás és felkészülés.
Jézus előtt is várták már Isten országát, a messiási korszakot, de úgy gondolták, hogy az az eljövendő világ egyszerűen felváltja a gonosz világot. Mi Szent Páltól megtanultuk, hogy az evilág és a messiási világ nemcsak térbeli és időbeli kifejezések, hanem elsősorban erkölcsi jellegűek: a gonosz világ és jó világ.
S e két világ nem váltja fel egymást, hanem az új korszak lassan tör be, míg a régi gonosz világ korszaka folytatódik. 
Az új világ elkezdődik Jézus feltámadásával, de a régi folytatódik második eljöveteléig. A közbeeső időben a két világ találkozik. Ebből egy feszültség és harc keletkezik, amit Szent Pál a világosság és a sötétség harcával jelképez.
Ezért mi egy olyan világban élünk, ahol „a korszakok végei találkoznak.” (1Kor 10,11) S ez adja a mi életünk adventi homályát. De ez a szürkület nem esti szürkület, amely elhozza a sötétség győzelmét, hanem hajnali szürkület, mely a fényes nappal előhírnöke. „Az éjszaka előrehaladt, a nappal pedig elközelgett.” (Róm 13,12)
De mi a keresztény élet adventjében már ismerjük Jézus Krisztust, aki már eljött, vele találkozunk az imában, szentségekben, különösen is a szent Eucharisztiában, a felebaráti szeretetben, a megbocsátásban. Vagyis mi a „világosság fiai” vagyunk a mai élet félhomályában is. Vagyis már megkaptuk ajándékként, amiért naponta kell küzdenünk! Ne legyünk méltatlanok ehhez a nagy bizalomhoz!
III. Kedves testvérek! A történelem adventi sötétségében az első fénysugár a „Kegyelemmel elárasztott”, a Szűzanya megjelenése volt ezen a világon.
A mi adventünkben a keresztény élet adventjében is Ő áll előttünk, Ő mutatja az utat szent Fia - Krisztus felé. Ezért forduljunk hozzá Belon Gellért szavaival:
„Benned találkozik
az Ég kegyelme és
a Föld nyomora.
Mienk vagy,
de rajtad kívül
mindnyájan bűnösök vagyunk,
és az Istené vagy,
méghozzá anyai hatalmad van rajta.
Imádkozz hát!”
Értünk.
Ámen.

Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Katolikus Egyház