Emlékezünk Édesanyára
2012. szeptember 20. (csütörtök) 11:00A csönd gyümölcse az Imádság,
Az Imádság gyümölcse a Hit,
A Hit gyümölcse a Szolgálat,
A Szolgálat gyümölcse a Béke.
(Teréz anya)
Jász Lajosné Fehér Ildikót, a Betlehem kegytárgybolt tulajdonosát 2012. augusztus 16-án másfél éves betegség után magához emelte a Jóisten. Hálás szívvel köszönjük mindazoknak, akik szóval, imával vagy tettel mellette, mellettünk álltak a nehéz úton, az érte mondott gyászmisén és a temetésen megtiszteltek bennünket jelenlétükkel.
Az Ünnepi Harangszó 1996. november-decemberi kiadásában Édesanyám örömmel írta: hat év akadályokkal teli, kitartó, elhivatott munka után Édesapámmal megnyitották a Betlehem Kegytárgyboltot. Édesanyám gondoskodó szeretettel vette körül a vásárlókat. Arra törekedett, hogy a bolt szellemisége mindig megőrizze, amit 16 éve megfogalmazott:
„A betévedő fiatalnak olyan lelki táplálékot adhatunk, amit ha elolvas, talán átmegy a túloldalra. Először csak beül a padba, és ha éppen kezdődik a szentmise, nem áll fel. A családoknak olyan kegytárgyat adhatunk, amire ha ránéznek, könnyebb a szívüknek. Valaki figyel rájuk, köztük van, szereti őket. Az időseknek? Már erősek, bátrak, nem tétováznak, nekik azt kell adni, amit kérnek. Segíteni szeretnénk!“
Édesanyám a kijelölt úton tovább menni ezt a tudatosságot hagyta örökül nekünk! A Betlehembe betérő vendégek a vásárolt portékák mellé kaptak odafigyelést, türelmes meghallgatást, bátorító mosolyt, útmutatást, együttérzést, segítő szándékot, megnyugvást, hitet. Édesanya öröksége nagy felelősség. Kérjük a Jóistent, hogy segítsen minket tovább ezen az úton.
Nehezen találom a szavakat, amikor édesanyámról írok. Úgy ismerték őt, mint mindig gyönyörű, férje által rajongva szeretett, családját féltő gondoskodással körülölelő, energikus, erős asszonyt. Úgy hiszem, nem lehet röviden összefoglalni, mit jelentett ő családjának, és mit jelent a hiánya, amivel ezentúl együtt kell élnünk.
Minden egyes nap hálát adunk, és köszönjük a Jóistennek Édesanya minden érintését és ölelését, megtapasztaltuk általa a család nyújtotta biztonságot, megéreztük a soha el nem szakadó kötelék értékét. Néha mintha a szél a bőre illatát hozná...
Köszönjük a tekintetét, mellyel kinyitotta nekünk a világ kapuját, és megmutatta, merre nézzünk. A szemében tükröződő boldogság a mi boldogságunk forrása lett. A benne fénylő szenvedés átértékeltette velünk a legegyszerűbb, Istentől kapott ajándékokat. Megértettük, hogy az életben mindennek örülni kell, még annak is, hogy fájdalom nélkül tudunk levegőt venni, hogy le tudjuk nyelni a falat kenyeret.
Köszönjük, hogy életében olyan sokat mosolygott és nevetett. Ezentúl ő is benne van minden kacagásunkban. Ha nagyszerű dolgok történtek velünk, amikről tudta, hogy fontosak nekünk, olykor örömében kicsordult a könnye. Lelkes volt, biztató, és csak neki hittem el, hogy szép vagyok, okos, és bármit elérhetek az életben.
Köszönjük azt a láthatatlan erőt, a szeretetet, amivel elárasztott bennünket, mert úgy tartotta, az mindenek felett való, köszönjük a megtartó szeretet bizonyosságát! Abban bízunk, hogy ez a szeretet enyhülést hoz a veszteség miatt érzett fájdalmunkra.
„Miért sírattok, Isten arca volt,
mely símogatón, hívón rám hajolt.
És én mentem, s most fényözönben élek.
Nem vagyok más, csupán egy tisztúlt lélek.
Sziromhullás volt, árnyékom lehullt.
A szemetek könnybe miért borult?
Ha emlegettek, köztetek vagyok,
ha imádkoztok, veletek vagyok.
Ha rám gondoltok, mosolyogjatok,
emlékem így áldás lesz rajtatok.”
Isten nem a sikert várja tőlem,
hanem az erőfeszítést,
nem a célba érést írja elő,
csupán menet közben akar találni
visszatérésekor.
(Albert Schweizer)
A Jász család nevében
Jász Katalin