Virtuális séta

Irodai nyitvatartás: Hétfő-Péntek: 9:00-13:00

Telefon: 92/599-230 | E-mail:

Mária Rádió Zalaegerszegen

2021. április 17. (szombat) 22:03

15 éve a lélek hangja – Zalaegerszeg Fm 104,4 MHz – Egyszerre nagyon hosszú és nagyon rövid idő 15 év.

Igen, a magyarországi Mária Rádió életében elérkezett a 15. születésnap ünneplése.  Január 22-én, Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, ünnepi szentmisét mutatott be ebből az alkalomból a budapesti Lehel téri Árpád-házi Szent Margit templomban.

Néhány emlékeztető gondolat a Mária Rádió történetéből:

1997-ben Habsburg Mihály kezdeményezte a Világcsaládnál, hogy segítsék a magyar Mária Rádió létrejöttét. A Mária Rádió Alapítvány, melynek vezetői Dúl Géza atya, Gaál Jenő atya és dr. Szabó Tamás önkéntesekkel kezdte el a rádió megvalósítását.  2005-ben Budapesten, a Szabadság téren alakították ki az első stúdiót a rádiózás feltételeihez, a Világtanács anyagi támogatásával. Ekkor már 50 önkéntessel dolgoztak. Közülük még ma is sokan a rádiót szolgálják.

2006. január 15-én végre megszólalhatott a magyarországi Mária Rádió Budapesten és több fővároshoz közeli településen. Azóta folyamatosan keresik a lehetséges megpályázható frekvenciákat. Ennek köszönhetően ma már több mint 20 stúdió segítségével szól hazánkban a Mária Rádió. Szent II. János Pál pápa a következőket mondta a Mária Rádióról: „Az embereknek hiteles szavakra van szükségük. Tiszta, egyszerű szavakra, amelyek a szeretetet és az igazságot hirdetik. Ezek a szavak hordozzák az üdvösség üzenetét, magát Krisztust. Az a szó, amely mögött az élet tanúsága rejtőzik, a HIT, REMÉNY, és SZERETET. Minden emberhez szóljon, világnézetétől függetlenül.”

Zalaegerszegen a TARR Kft. kábelhálózatán (korábbiakban ZELKA) 2007 óta lehet hallgatni a Mária Rádiót. Városunkban azóta szép számú önkéntes csapat kézbesíti a Mária Rádió ingyenes magazinját néhány a városhoz közeli településsel együtt több mint 500 igénylőnek. Több riportot is készítettek, és közvetítések sugárzását is segítették.

A Szűz Mária Szeplőtelen Szíve plébánián több mint két éve, hetente rádióműsort készít az önkéntesek csoportja. Az egy órás felvételeket a szombathelyi Mária Rádió adásában és a plébánia honlapján Szívhang címszó alatt lehet meghallgatni.

Az elmúlt 14 év alatt a rádió vezetése folyamatosan figyelte a Zalaegerszegre meghirdetett szabad frekvenciákat.  Mivel a TARR Kft. segítségével elég nehézkes a rádió elérhetősége, sokak imája szállt a Szűzanyához, hogy városunkban is lehetséges legyen normál frekvencián a rádióhallgatás.  Ez év januárjában a Médiatanács két Mária Rádiós frekvencia pályázatról hozott döntést.  A hónap elején a kaposvári, majd 12-én egy zalaegerszegi frekvenciáról döntöttek. Mindkettőt megnyerte a Mária Rádió. Mind a két adón közösségi jellegű rádió használatra lesz lehetőség. 

Az imádság erejének köszönhetően néhány hónap múlva Zalaegerszegen is hallgatható lesz a Mária Rádió az Fm 104,4 MHz-es frekvencián.

Az imádságot továbbra sem szabad elhagynunk, hisz amíg a sugárzáshoz szükséges feltételeket nem lehet megteremteni, addig nem tud megszólalni a rádió.  Remélhetőleg nemcsak kizárólag a város területén szólal meg, hanem a közeli településeken is. Akkor pedig két egyházmegyét is érint. A Hallgatói Család segítségére ezután is számít a Mária Rádió.

A Mária Rádió tevékenysége három fő célban foglalható össze. Az első a misszió. Az evangélium megragadó és sodró erejű szavával azokat szeretné elérni, akik a hit peremén élnek. A második, hogy magas színvonalú zenei, kulturális műsorokat közvetítsen, igényesen szólaljon meg anyanyelvünkön. Nem utolsó sorban pedig, hogy szolgálja a családok erősítését.

Hálásak vagyunk a Szűzanyának, hogy szeretete és közbenjárása által eddig is tudtuk segíteni a Mária Rádiót önkéntes munkával vagy anyagi támogatással. Ezután is kérjük, hogy segítse a rádiót, hogy az új evangelizáció eszköze lehessen.

Furján Zoltánné