Tóth János
Kérjük, hogy mutatkozzon be az olvasóknak!
Tóth János vagyok, 1962. április 26-án születtem Körmenden, de Egyházashollósról származom. Szüleim 7 gyermeket neveltek fel, én vagyok a harmadik a sorban. Édesapám kántor volt Körmenden, édesanyám háztartásbeli. Már gyermekkoromban szívesen és gyakran ministráltam, akkor még helyben volt plébánosunk, Kalamár Ernő atya. Sokszor megfordultak nálunk a körmendi káplánok is, szerettük a társaságukat. A papi hivatás csírája folyamatosan alakult ki bennem, biztosan része volt ebben a családi és falusi közösségünknek. Jó nevelést kaptam. A családban egymás között jól működött a szeretet.
Hét évig hegedültem, megszerettem a klasszikus zenét. Több testvérem is zenei pályája került. Természetesen a könnyű zene is hatással volt rám. A dallamos stílusok állnak közelebb hozzám. De Beethovent és Vivaldit nem múlhatják felül!
Milyen irányban alakult az életútja a családból kikerülve?
Érettségi után két évre Székesfehérvárra kerültem, a műszerész szakma kezdeményeit tanultam a Videoton gyárban. Ez után – hogy közelebb lehessek a szülőföldhöz – Szombathelyen, a postán dolgoztam katonaságig. Molnaszecsődön katonáskodtam. Leszerelés után visszamentem a postára, majd fél évet mentőztem Körmenden. A hivatásom ekkorra érett meg arra, hogy szemináriumba jelentkezzek. Győrben tanultam a teológiát, 1993-ban végeztem. Késői hivatás vagyok.
Mikor szentelték, és melyek voltak eddigi állomáshelyei?
1993. június 17-én szentelt pappá Dr. Konkoly István püspök úr, Szombathelyen. Június 20-án mondtam az újmisémet. Papi jelmondatom a Magnificat kezdő sora:"Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben..." (Lk 1, 46-47)
Első állomáshelyem Vasvár volt, aztán Ikervárra kerültem, ahol 3 plébániát láttunk el ketten, majd 2006 januárjától kisegítő lelkész voltam Rédicsen, Lendvai Zoltán plébános úr mellett. 17 hónap után pedig Zalaegerszegre kaptam kinevezést.
Ismeri-e városunkat? Hogyan érintette az áthelyezés?
Csak átutazóban és látogatóban jártam Zalaegerszegen. Nem ismerem a várost, még csak a templom környékét fedeztem fel. De eddig tetszik, majd idővel mindent megtalálok.
Az áthelyezés nem volt váratlan, az átalakítás sokunkat személyesen érintett. Az új környezet, az emberek megismerése: új kihívás. A falusi higgadtabb környezet után meg kell szoknom a városi, személytelenebb, ömlesztett életstílust kezelni. Itt mások az arányok.
Melyek a kedvenc könyvei, autómárkája, technikai eszköze, esetleg sportja?
Nagyon sok könyvem van, az elmélyülést segítő és a kézikönyveimet szeretem forgatni. Barsi Balázs atya és Gyökössy Endre könyveit emelném ki. Autóban a német márkát részesítem előnyben: BMW, Audi. Nekem Opel Corsa szolgál. Számítógépem nincs, nem is nagyon köt le. Ellenben jó fülem van, a dallamokat jól megjegyzem, és jó focista voltam civilként is és a szemináriumban is.
Milyen feladatai lesznek nálunk?
Már látom, hogy a lelkipásztori munka sok területe jelen van a mindennapokban a plébánián. Számomra kedves a gyermekekkel való találkozás a hittanórák kapcsán, de a fiatalokkal és az idősebbekkel is várom a találkozást, mert minden beszélgetés Isten felé irányul és Hozzá vezet. Akkor van a munkánknak értelme. Az O dicsőségére élünk.
Tompa Viola
