Cumpó Közi

„Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek!” (Fil 4, 4)

Plébániánk egyetemista közössége 2004. szeptember környékén indult el a frissen Zalaegerszegre került Róbert atya ötlete nyomán. A tapogatózó beszélgetések és összejövetelek után kialakult egy mag, mely jelenleg is alapját képezi közösségünknek. Sok az egyetemista, főiskolás tag, ezért találkozóinkat hétvégenként, a szombat esti mise után tartjuk. Minden heti két órát imádságban töltünk el, ugyanakkor a minket foglalkoztató kérdéseket is megtárgyaljuk, legyen az kereszténységet érintő vagy világi téma. Kora tavasszal a 7közivel imádkoztuk együtt nagyböjtben a keresztutat, illetve április végén taizéi imaórát szerveztünk, melynek remélhetőleg szeptembertől lesz folytatása. A tagok mentalitásából fakadóan felhőtlen vidámságban telnek az együtt töltött percek, s jókedvünket, valamint humorérzékünket sosem veszítjük el. :-) Nemrég érkeztünk meg egy hetes önálló táborozásunkból, amit 2005. július 11-17. között rendeztünk Bozsokon. Jelenleg pedig az új évre készülve kutatjuk, hol válhatnánk hasznára egyházközségünknek. S hogy a nevünk honnan származik? Kedves Olvasó, járj utána! Mi megtalálhatóak vagyunk szombat esténként a plébánián.

*

Közösségünk az évközi összejövetelek mellett 2006-ban Bakonybélben, 2007-ben Zalaerdődön táborozott. 2008-tól lazább keretek között működtünk tovább, mivel sokan szétszéledtünk az ország különböző sarkaiba.

Paksa Balázs

Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Katolikus Egyház

Online-sarok

A hét szentje

A hét képe

Önt kérdezzük!

Részt vesz valamilyen formában a Mindszenty-emlékév ünnepségén?

2012. január 4. (szerda) 9:13