A Kertvárosi Templom Énekkara
A Kertvárosi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Templom énekkara már jó pár évvel a templomszentelés előtt megalakult. A városrész Művelődési Házában tartott szentmiséken a liturgia egy-két énekében működtek közre, mint előénekesek. Már akkor is a lelkesedés és a szolgálat szeretete hatotta át a próbákat. A templom felszentelése után örömmel vettük birtokba új helyünket, és kaptunk egy saját próbatermet is.
A 15-20 fős énekcsoportunk a mai napig a szentmiséken teljesít zenei szolgálatot. Azonban évről évre többet tudott vállalni, hiszen a rendszeres munka minőségi változást eredményezett. Így aztán az adventi gyertyagyújtás éneklése, az éjféli mise előtti karácsonyi koncert, a Passio-éneklés, a nagyheti- és a húsvéti liturgiában való aktív részvétel már hagyománnyá vált. A kertvárosi zenés áhítatok alkalmával is mindig kapott szerepet a kórus Horváth Gábor atya, és Dankos Attila jóvoltából.
Az énekkar vezetői Farkas Anikó és Hír Éva. De mindez kevés lenne a tagok elköteleződése, hűsége és szeretete nélkül. Amikor egy-egy ünnepre készülünk, nagyon sok időt és energiát áldoznak azért, hogy az énekük Isten dicséretéhez méltóan szólaljon meg. Ez egy olyan közösség, amely együtt énekel és imádkozik, szolgálatát pedig Szűz Mária és Szent Cecília oltalmába helyezi minden próba előtt.
Farkas Anikó
